blindfriendly
rss
Európai választás: a fiataloknak is hallatniuk kell a hangjukat!
„A 2009-es európai parlamenti választáson a választásra jogosult 25 éven aluliak közül rendkívül kevesen adták le szavazatilat: tízből átlagosan mindössze hárman. Pedig az Európai Unió kezdeményezései, az uniós intézményekben hozott döntések a fiatalokat is érintik. A legfontosabb feladat ezért a május 22-25. között sorra kerülő európai parlamenti választás előtt az, hogy minél több fiatalt ráébresszünk arra: nekik is hallatniuk kell a hangjukat” – mondta dr. Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének (PES Women) elnöke szombaton a Bolgár Szocialista Párt ifjúsági szervezetének kongresszusán.
 
Beszédében a szocialista EP-képviselő elmondta: a fiatalok Európa-szerte azonos problémákkal szembesülnek. „Skandináviától Dél-Európáig az ifjúsági munkanélküliség kiugróan magas, az első otthon megszerzése és a családalapítás sokaknak elérhetetlen álom, miközben a fiatal nőknek sok esetben még a fizetésük is alacsonyabb az azonos munkakört betöltő férfi munkatársaikénál. Az Európai Unió felismerte ezeknek a problémáknak a súlyát, és az elmúlt években több fontos, kézzel fogható eredményeket felmutató kezdeményezést sikerült elindítanunk, mint például az európai ifjúsági garanciát” – emlékeztetett Gurmai Zita az európai szocialisták által kidolgozott, a munkanélküli fiataloknak állást vagy továbbképzést biztosító, uniós finanszírozású programra.
 
Az európai parlamenti képviselő ugyanakkor hozzátette: az uniós intézményekben jelenleg többséggel rendelkező konzervatívoknak láthatóan fontosabb volt a bankok kimentéséhez szükséges összegeket megtalálni, mint a fiatalok helyzetén segítő intézkedések fedezetét előteremteni.
 
„A jobboldal a válságkezelésre csak egyfajta gyógyírt ismert: a megszorító intézkedéseket. Eközben az európai szocialisták kidolgozták és elfogadtatták az európai ifjúsági garanciát, és programot dolgoztak ki a nemek közötti fizetésbeli különbségek felszámolására, illetve a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására” – összegezte Gurmai Zita az EP most lezáruló, ötéves törvényhozási időszakának főbb eredményeit. A magyar EP-képviselő szerint ezért csak az garantálhatja, hogy a jövőben az EU még több figyelmet fordítson az európai polgárok helyzetének javítására, ha az Európai Parlamentben a szocialista frakció stabil többséget szerez a májusi választáson, az Európai Bizottság élére pedig – a választás eredményeként – az európai szocialisták közös jelöltje, Martin Schulz kerül.
2014.03.31. 01:02
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: