blindfriendly
rss
Egyeztetés a polgári kezdeményezésről a belga elnökséggel
Habár vannak még közöttünk véleménykülönbségek, úgy vélem, a belga elnökséggel kiváló együttműködést sikerül majd kialakítania az Európai Parlamentnek, legyen szó akár a polgári kezdeményezésről, akár más jogalkotási ügyekről - mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az Európai Unió Tanácsa belga elnökségével való informális találkozóját követően. A megbeszélésen a belga elnökséget Olivier Chastel európai ügyekért felelős államtitkár képviselte.
 
A keddi megbeszélésen a felek áttekintették a polgári kezdeményezés végrehajtási szabályait rögzítő rendelettervezettel kapcsolatos nyitott kérdéseket. A találkozón elhangzott, hogy az uniós intézmények álláspontja eltér néhány kérésben: így abban, hogy hány tagállamból kell származnia az egymillió aláírásnak, vagy hogy a folyamat során mikor végezzék el a kezdeményezés befogadhatósági vizsgálatát. Az előbbi esetben a Parlament a tagállamok egynegyedében, a Tanács viszont az országok egyharmadában állapítaná meg a korlátot, a vizsgálatot illetően pedig a Parlament 5000 aláírás összegyűjtését követően döntene, a Tanács (és az Európai Bizottság) viszont egyelőre legalább 100 000 aláíráshoz ragaszkodik. Olivier Chastel hangsúlyozta, hogy a Tanács minél előbb szeretné tudni a Parlament formális, elfogadott álláspontját (hiszen a fenti álláspontok csak az előzetes egyeztetések alapján körvonalazódó vélemények), hogy a tagállamok ennek alapján alakíthassák ki végleges véleményüket a tervezett rendelet elemeiről.
 
A Tanács júniusban “általános megközelítést” fogadott el a polgári kezdeményezésről, a Parlamentben pedig a múlt héten vitatták meg a két jelentéstevő, Alain Lamassoure (francia, EPP) és Gurmai Zita munkadokumentumát, amelyben összefoglalták az eddigi konzultációk eredményét.
 
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy intézményeik a rendelettervezet mielőbbi elfogadására törekednek. Olivier Chastel reményét fejezte ki, hogy még a Lisszaboni Szerződés életbe lépésének első évfordulója előtt megszületik a megegyezés a Tanácsban, Gurmai Zita pedig arról tájékoztatott, hogy a Parlament várhatóan decemberi plenáris ülésén szavaz a jelentéséről. 
2010.07.21.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: