blindfriendly
rss
Szorosabbá válik az együttműködés a Parlament és a Bizottság között
Az Európai Parlament szerdán szavaz az Európai Bizottsággal megkötendő új keretmegállapodásról, amelyben rögzítik a két uniós intézmény együttműködésének feltételeit. A szavazást megelőzően a hétfő esti plenáris ülésen vitatták meg a tervezetet a képviselők. A vitában dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő is felszólalt, aki fontos előrelépésnek nevezte a megállapodásnak a Parlament által kezdeményezett jogszabályokra vonatkozó rendelkezéseit.
 
Az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatok jogi alapját a két intézmény közötti keretmegállapodás biztosítja, amelyet ötévente vizsgálnak felül. Az új megállapodás – a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek megfelelően – bővíti a Parlament és az EP-képviselők jogait a döntéshozatali eljárásban. A keretmegállapodás jól tükrözi az Európai Parlamentnek a Lisszaboni Szerződés által megerősített szerepét – mondta Gurmai Zita, az EP alkotmányügyi szakbizottságának alelnöke. Az új szabályok értelmében a Bizottságnak a Tanáccsal teljesen egyenrangú félként kell kezelnie a Parlamentet, a képviselők a bizalmas bizottsági iratok szélesebb körébe kaphatnak betekintést, a Bizottság éves munkaprogramjának elfogadása előtt pedig konzultálni kell a Parlament kijelölt tagjaival. A keretmegállapodás bővíti az EP jogait az unió nemzetközi tárgyalásai során is: a Bizottságnak törekednie kell arra, hogy a Parlament delegációjának vezetője megfigyelői státust kaphasson az egyeztetéseken.
 
Felszólalásában az alkotmányügyi bizottság alelnöke az EP jogszabály-kezdeményezéssel kapcsolatos jogosítványait emelte ki: az új megállapodásban a Bizottság vállalta, hogy a Parlament jogszabály-kezdeményezésre vonatkozó megkereséseire három hónapon belül választ ad. Pozitív válasz esetén a biztosok testületének egy éven belül be kell nyújtania a javaslatot, vagy bele kell foglalnia azt a következő évi munkaprogramba. Amennyiben a Bizottság nem nyújt be javaslatot, részletes indoklással kell szolgálnia a Parlament számára. Az európai polgári kezdeményezés parlamenti jelentéstevőjeként Gurmai Zita reményét fejezte ki, hogy a Bizottság hasonló gonddal fogja a polgároktól érkező javaslatokat is kezelni.
 
A Parlament szerdán szavaz megállapodásról, amely elfogadása esetén azonnal hatályba is lép.
 
Kapcsolódó videó:
2010.10.18.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: