blindfriendly
rss
Tegyük átláthatóvá az uniós intézményrendszer működését!
"Tegyük átláthatóvá az uniós intézményrendszer működését! Az európai választókhoz közelebb kell vinnünk az uniós intézményeket, ahol a mindennapi életüket jobbá tevő kérdésekkel foglalkozunk. Ez a bizalom alapja" - hangsúlyozta plenáris felszólalásában dr. Gurmai Zita EP-képviselő, az alkotmányügyi bizottság alelnöke. 
 
Az Európai Parlament plenáris ülésén a képviselők szavaztak az intézmények mellett dolgozó érdekérvényesítéssel foglalkozó vállalkozások helyzetéről. A köznapi nyelvben csak lobbistáknak hívott szakemberek szerepe fontos az uniós döntéshozatalban. A működésük kereteit azonban meg kell határoznunk. Az európai polgárok akkor értik meg a lobbisták szerepét, ha azok működésükben átláthatóak és egyértelműek.
 
Gurmai Zita elmondta, hogy továbbra is az európai intézmények működése során felmerülő transzparencia hiánya az, amelyet a legtöbb európai állampolgár problémaként él meg. A képviselő azt is hozzátette, hogy míg EU-s szinten egyre több szabályozást vezetnek be, elengedhetetlen, hogy az érdekképviseletek tevékenységeit teljes mértékben ellenőrzés alá vonják. Továbbá be kell vonni a civil szférát is a párbeszédbe az európai intézményekkel kapcsolatban, és egy letisztult jogi keretet kell alkotni az átláthatóság jegyében.
 
"Az átlátható nyilvántartás fontos lépés volt, de arra kell törekednünk, hogy létrehozzunk egy kötelező érvényű regisztrációt, amelyet az Európai Tanáccsal közösen fogadunk el. Bízunk abban, hogy az Európai Bizottság olyan jogi alapokon nyugvó javaslatot tár majd elénk, amely lehetővé teszi, hogy átláthatóbb Európai Uniós intézményrendszert hozzunk létre, amelyből mindannyian profitálhatunk” - zárta felszólalását Gurmai Zita.
2014.04.17. 00:04
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: