blindfriendly
rss
Az esélyegyenlőség az egész társadalom érdeke
A foglalkoztatottság jelenlegi szintjét csak úgy növelhetjük Európában, ha minden egyes szakpolitikában figyelembe vesszük az esélyegyenlőségi szempontokat is - mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő Ifjú Európai Szocialisták (ECOSY) által szervezett konferencián vasárnap Rómában, amelyen a fiatalok foglalkoztatási helyzetét tekintették át a résztvevők.
 
A fiatalok foglalkoztatottsági mutatóinak javítása jelenti az egyik legnagyobb és legsürgetőbb kihívást Európa számára, jelenleg ugyanis minden ötödik fiatal állástalan, és sokan azok közül is bizonytalanságban kénytelenek élni, akik pillanatnyilag rendelkeznek munkahellyel. Éppen ezért a munkahelyteremtés és a tisztességes munkafeltételek előmozdítása jelentik a legfontosabb célkitűzést az ECOSY számára, amely a tagszervezetei bevonásával kampányt indít a fiatalok foglalkoztatottsági helyzetének javítása érdekében. A hétvégi konferencia ennek a kampánynak a nyitórendezvényeként került megrendezésre.
 
Jelenleg az a legsürgetőbb feladatunk, hogy megoldást találjunk a mintegy ötmillió fiatal állástalan problémájára, valamint garantáljuk a meglévő munkahelyek megőrzését – hangsúlyozta beszédében Gurmai Zita. Ezt a célkitűzést rögzíti a nemrégiben elfogadott EU 2020 stratégia, a mennyiségen túlmenően azonban minőségi szempontokat is szem előtt kell tartanunk. Kiemelt figyelmet kell fordítanunk azokra a jelenleg alulértékelt szektorokra, amelyekben a nők foglalkoztatása a jellemző, a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében pedig növelni kell a zöld munkahelyek arányát. Az új igényeknek jelentkezniük kell az oktatásban is, amely így kulcsfontosságú a fiatalok elhelyezkedésének elősegítésében – mondta az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának tagja.
 
Gurmai Zita hozzátette: mindig számba kell vennünk, hogy egy-egy intézkedésnek milyen hatása lesz a nők gazdasági függetlenségére rövidtávon és több évtizedes távlatban egyaránt. Ez szolgálja a legjobban nemcsak a nők, hanem az egész társadalom érdekeit – zárta felszólalását a magyar európai parlamenti képviselő. 
 
Kapcsolódó képek:
 
www.flickr.com
Zita Gurmai's ECOSY Youth Employment Conference photoset Zita Gurmai's ECOSY Youth Employment Conference photoset
2010.10.17.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: