blindfriendly
rss
Egyre többen vallják: lépni kell az esélyegyenlőségért!
„Örömmel tapasztaltam, hogy változik az európai közhangulat, ugyanis egyre több kollégám (köztük egyre több jobboldali) ismeri el: az esélyegyenlőség csak úgy magától nem valósul meg, azért tenni is kell. Egyre többen látják be azt is, hogy csak egyetlen módszer működőképes a női esélyegyenlőség vállalati erősítésére; ez pedig nem más, mint a kötelező kvóta bevezetése” – mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az EP nőjogi bizottsága (FEMM) ülésén, amely a bizottsági gyakorlatban szokatlanul hosszú, több, mint egy órás vitát tartott a héten a vállalatok vezető testületein belüli női kvótákról.
 
A vitában Gurmai Zita arra vonatkozóan tett fel kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a kvóta kapcsán mindig csak a nők alkalmasságát vonják kétségbe, a férfiak alkalmassága viszont kivétel nélkül vitán felül áll? „Úgy vélem, hogy a nőknek is önbizalommal kell magukra tekinteniük, és akarniuk kell azokat a pozíciókat, amelyekből eddig a diszkrimináció és az üvegplafon kizárta őket” – hangsúlyozta a magyar EP-képviselő, hozzátéve, hogy érdemesebb lenne férfi kvótáról és női kvótáról is beszélni, hiszen ez a – hangsúlyozottan átmeneti – intézkedés mindkét nem egyenlő esélyeit biztosítja.
 
Rodi Kratsa néppárti EP-képviselő a témában előterjesztett jelentéséről a szavazást a bizottság következő ülésére halasztották, melyet Gurmai Zita pozitívan értékelt: „Ez azt üzeni, hogy az eddigi ’befagyott’ vélemények és szavazatok komolyan változhatnak. Ezt mutatja Viviane Reding biztos asszony kvóta-kezdeményezése is, noha meggyőződésem, hogy amit ő képvisel (az önkéntes kvóták), az ma már kevés, hiszen az elmúlt évtizedben minden stratégiában megjelent a női képviselet ügye, de a gyakorlatban alig volt észlelhető változás. Remélem, hogy a gondolkodásra maradt idő jobboldali képviselőtársaimat is arra a felismerésre vezeti, hogy nincs értelme várni és kérlelni a cégeket az esélyegyenlőség elveinek tiszteletben tartására. Kötelező kvótákra van szükség, most!” – érvelt az európai parlamenti képviselő. 
2011.04.22.
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: