blindfriendly
rss
Veszélybe kerültek a nők jogai Európában
2012. november 14-én, szerdán dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő részt vett a Belga Nők Tanácsa által szervezett „Nők jogai Európában: a hanyatlás veszélye?” című szemináriumon.
A résztvevők között volt Isabelle Durant, az Európai Parlament alelnöke és az Európai Női Lobbi frissen megválasztott elnöke, Viviane Teitelbaum is. Továbbá jelen volt számos belga, a nemek közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó köztisztviselő is, mind helyi, mind regionális, valamint országos szintről, illetve a civil társadalom képviseletében is.
Dr. Gurmai Zita kihangsúlyozta: „igen, sajnos a nők jogai Európában ma veszélyben vannak. Konzervatív visszalépéssel állunk szemben, amelynek a következményei tovább súlyosbítják a már meglévő szociális és gazdasági válságot.” A képviselő számos európai példával illusztrálta aggodalmait. Kiemelte a visszalépést az egészségügyi, szexuális, és reproduktív jogok területén. Magyarországtól kezdve, ahol az új Alaptörvény az abortusz betiltásához vezethet, egészen a lengyel, spanyol, vagy angol helyzetig bezáróan dr. Gurmai Zita felhívta rá a figyelmet, hogy mozgósítani kell a nőket és a progresszív erőket.
Dr. Gurmai Zita rámutatott a válság és a megszorító intézkedések negatív hatásaira is. „A nőket erősen sújtja a válság” – mondta. „Nemcsak a növekvő munkanélküliség miatt, hanem az úgynevezett csendes válság miatt is: a költségvetési megszorítások csökkentették a munkanélküli segélyeket, a bölcsődei helyeket, a nők elleni erőszak megelőzésére indított programok forrásait és a sor még folytatható.” Dr. Gurmai Zita kifejtette az Európai Parlament ide vonatkozó tevékenységét, a Tanáccsal folytatott feszült tárgyalásokat annak érdekében, hogy megfelelő források álljanak rendelkezésre a nők és a legkiszolgáltatottabbak védelmére.
„A nők jogait sohasem lenne szabad természetesnek venni, ez egy mindennapi harc marad, amely megköveteli a teljes elkötelezettségünket és éberségünket.” – zárta gondolatait a képviselő a rendkívül hasznosnak bizonyuló tapasztalatcsere végén.
 
2012.11.14. 22:40
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: