blindfriendly
rss
Több mint nyolcezer nő alkalmas a nagyvállalatok felügyelő bizottsági helyeinek betöltésére
Az európai üzleti iskolák a mai nappal elérhetővé tettek egy több mint nyolcezer nő nevét tartalmazó adatbázist, amellyel szeretnék összekapcsolni a képzett vezetőket kereső fejvadász cégekkel, vállalatokkal, és befektetőkkel azokat a nőket, akik képesek és készek különböző szervezetek vezető testületeiben dolgozni.
 
Dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének elnöke részt vett az adatbázissal kapcsolatos sajtótájékoztatón, ahol üdvözölte a kezdeményezést és az európai üzleti iskolák munkáját.
 
Az adatbázis az Európai Bizottság által bemutatott azon javaslattal indított szándékot erősíti, amelynek célja, hogy 2020-ig a tőzsdén jegyzett nagyvállalatok felügyelő bizottságai legalább 40 százalékban nőkből álljanak.
 
Viviane Reding uniós alapjogi biztos, aki korábban javaslatot terjesztett elő, amely kötelezi a cégeket arra, hogy emeljék a nők arányát az igazgatótanácsokban, az általa tartott mai sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az adatbázis kiváló bizonyíték a gyakran hangoztatott tévhit megdöntésére, miszerint nincs elég nő a felügyelő bizottsági helyek betöltésére.
 
 
A biztos szerint az adatbázisban szereplő több mint nyolcezer nő mind alkalmas arra, hogy betöltse a felügyelő bizottsági posztokat, valamint mind készek akár azonnal munkába állni. Az említett lista az interneten keresztül elérhető és kereshető, és valamennyi nő, aki ezen a listán szerepel, megfelel annak, a nagyon szigorú feltételrendszernek, amelyet az európai üzleti iskolák közösen dolgoztak ki.
 
Dr. Gurmai Zita elmondta, hogy a felsőoktatásban végzett hallgatók 60 százaléka nő, akik legalább ugyanolyan jól képzettek és tehetségesek, mint férfi társaik, de sok esetben még mindig kevesebb eséllyel indulnak a vezető pozíciókért. Ezért is igen fontos a kezdeményezés, és a ma elérhetővé vált adatbázis, amely reményei szerint elő fogja segíteni, hogy a fiatal nők is bizonyíthassák rátermettségüket a vállalatok vezető testületeiben.
2012.12.12. 18:49
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: