blindfriendly
rss
Növelni kell az ifjúsági garanciára szánt forrásokat
Az állástalan fiataloknak munka- vagy továbbképzési lehetőséget biztosító európai ifjúsági garanciára rendelkezésre álló források emelését sürgette dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő hétfőn Brüsszelben, ahol részt vett az Ifjú Európai Szocialisták 8. téli egyetemének megnyitóján.
 
A több mint négy hónapja munkanélküli, 18 és 25 év közötti fiataloknak munkát vagy továbbképzési lehetőséget biztosító garanciaprogram uniós szintű elindítására – sikeres európai példák alapján – az Európai Szocialisták Pártja tett javaslatot. Gurmai Zita hangsúlyozta, az európai progresszív oldal kiemelt szerepet játszott abban, hogy idén februárban a soros ír EU-elnökség által vezetett Tanács is támogatta a program elindítását.
 
Gurmai Zita felidézte: februárban az EU állam- és kormányfői hatmilliárd eurós uniós forrást különítettek el a 2014 és 2020 közötti időszakra a garanciaprogram finanszírozására. Az EP-képviselő szerint a következő időszak két nagy kihívása a programot a gyakorlatba átültető nemzeti tervezetek sikeres lebonyolítása, illetve a rendelkezésre álló források növelése lesz.
 
„10 milliárd euróra kell növelni az ifjúsági garanciára szánt uniós forrásokat. Ezzel az összeggel 2 millió fiatal számára lehetne munkalehetőséget biztosítani. Ausztriában, Luxemburgban és Franciaországban már sikeresen működik a program, legutóbb pedig a svéd szociáldemokrata párt jelentette be, hogy kormányra kerülve, minél előbb megvalósítja az elképzelést” – fogalmazott a képviselő.
 
2013.04.10. 10:01
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: