blindfriendly
rss
Baloldali esély fiataloknak
Nagyvárad- Szombaton Debelka Boglárka, a PSD helyi önkormányzati képviselőjének szervezésében megalakult a Bihar Megyei Szociáldemokrata Nők Klubja. Díszvendég dr. Gurmai Zita EP-képviselő volt.
 
Szombat este a Hilton szállodában Debelka Boglárka Lilla, a PSD városi önkormányzati képviselőjének, a párt helyi szervezete alelnökének szervezésében megalakult a Bihar Megyei Szociáldemokrata Nők Klubja. Az ünnepség díszvendége dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke volt. Felszólalásában hangsúlyozta: örül annak, hogy jelen lehet, hiszen egyfelől szívesen mentorál nála fiatalabb nőket, másrészt pedig úgy érzi, hogy ez klub pozitív változást eredményezhet, vagyis egy olyan nem pártszerű képződményt hozhat létre, melynek köszönhetően az itt élő nők szívesebben hangot adnak véleményüknek.
 
Beszédében több igen fajsúlyos problémát érintett, az egyik ezek közül a fiatalokat érintő munkanélküliség volt. Arra hívta fel a figyelmet: az idei áprilisi adatok szerint az EU 27 országában 5,63 millió huszonöt év alatti munkanélküli él, ami azt jelenti, hogy az egy évvel ezelőtti számhoz képest 100 ezerrel többen vannak. Ha pedig az euró-övezetet nézzük, ott 3,63 millió fiatal munkanélküli van, ami 188 ezerrel több, mint 2012 áprilisában. Ezek a fiatalok nem dolgoznak, aminek szörnyű hatása van karrierjükre: arra kényszerülnek, hogy megalázó munkákat vállaljanak el, és ez kihat egész eljövendő életükre. Gyakran előzetes munkaviszony nélkül szociális segély sem jár, tehát a szegénység veszélye is halmozottan fenyegeti őket. Az ifjúsági munkanélküliség ugyanakkor a múlt hónapban 23,5% volt, szemben az egy évvel ezelőtti 22,6 %-kal. Vannak országok, ahol a baj mértéke akkora, hogy a fiatalok 62,5%-a (Görögország), 56,4%-a (Spanyolország), 42,5%-a (Portugália), 40,5%-a (Olaszország) munkanélküli.
 
Ifjúsági Garancia
 
A fiatal munkanélküliek egy különösen hátrányos helyzetben vannak a lányok, illetve a fiatal nők. Őket a munkanélküliség hatványozottan sújtja, és már fiatalon bekerülnek a bérolló fogságába. Különösen igaz ez azokban az országokban, ahol az anyasági szabadság terheit a munkaadó viseli: nem fognak akarni fiatal nőket alkalmazni, attól félvén, hogy „elmegy szülni”. Bár több nő, mint férfi végez felsőoktatási intézményt ma Európában, mégis több köztük a munkanélküli, kevesebbet keresnek, és nagyobb eséllyel kerülnek rosszabb, bizonytalanabb munkakörülmények közé. Az egyetemi végzettek 60%-a nő, de a vezető beosztásúak között csupán 30% az arányuk. Ugyanakkor a 25-34 éves korosztály esetében 14%-kal alacsonyabb a nők foglalkoztatottsága, mint a férfiaké. „Az Európai Szocialisták Pártjában, annak ifjúság szervezetében, a YES-ben (Young European Socialists – Fiatal Európai Szocialisták) és az ESZP nőszervezetében (PES Women) sok időt töltöttünk az előbb elhangzott problémák értékelésével, és a mi válaszunk az volt, hogy egy nagyon konkrét követeléssel álltunk elő: egy sikeres nemzetközi példák által alátámasztott intézkedésekre tettünk javaslatot, amelyek európai szintű végrehajtása számottevően javítaná a fiatalok elhelyezkedési esélyeit”, közölte Gurmai Zita.
 
Mint mondta, a kampány középpontjába az Európai Ifjúsági Garancia bevezetését helyezték, mert véleményük szerint ez jelentené a leghatékonyabb megoldást az európai munkanélküli fiatalok, és egyben az Unió számára. A Garancia minden olyan, 18-25 év közötti fiatal számára munkát vagy továbbképzési lehetőséget biztosítana, aki legalább négy hónapja befejezte tanulmányait, és nem talál munkát, vagy elvesztette korábbi állását. Az EP-képviselő megjegyezte: ez a kezdeményezés egyértelműen az Európai Szocialisták Pártjához, a progresszív politikai erőkhöz kapcsolódik. Nagy öröm ugyanakkor, hogy a konzervatív többségű uniós intézmények is megértették, hogy szükséges. A Tanács 2013. február 28-án ugyanis politikai megállapodásra jutott az ifjúsági garancia rendszerének létrehozásáról. A tagállamoknak minél hamarabb, lehetőleg 2014-től be kell vezetniük ezt a rendszert; azokban az országokban azonban, amelyek komoly költségvetési nehézségekkel küzdenek, és amelyekben magas az ifjúsági munkanélküliségi ráta, fokozatosan is bevezethető az ifjúsági garancia rendszere. A rendszer finanszírozásához támogatást nyújtanak az uniós alapok is, amelyekből a 2014–2020-as időszakban – egy új kezdeményezésnek köszönhetően – 6 milliárd euróval nagyobb összeg fordítható erre a célra.
 
Az új kezdeményezés azokban a régiókban segíti majd a fiatalok foglalkoztatásának ösztönzését, amelyekben 25%-nál magasabb az ifjúsági munkanélküliségi ráta. Az említett összeg fele az Európai Szociális Alapból származik majd, másik fele pedig az ifjúsági foglalkoztatás céljára létrehozott külön költségvetési sorban áll majd rendelkezésre.
 
Szerző: Ciucur Losonczi Antonius
Forrás: Erdély Online, 2013. június 10.
 
Kapcsolódó képek:
www.flickr.com
Zita Gurmai's Nagyvárad photoset Zita Gurmai's Nagyvárad photoset
2013.06.11. 10:17
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás