blindfriendly
rss
Nem ilyen Európát akarunk gyermekeinknek!
Kedd délelőtt Brüsszelben a Cipruson kialakult helyzetről tartottak fórumot, amelyen Dr. Gurmai Zita is felszólalt. A dokumentumfilm vetítéssel egybekötött rendezvényen az MSZP EP-képviselője az átláthatóbb Európai Unióról, valamint a fiatalokat és nőket sújtó gazdasági válságról beszélt.
 
Gurmai Zita szocialista képviselő a német alkotmánybíróság elnökétől idézett. Eszerint tragikus és végzetes lenne, ha elveszítenénk a demokratikusságot az euró megmentése, és a még nagyobb integráció felé vezető úton.
 
A képviselő asszony hozzátette, hogy a jobb oldali megszorító politika megbukott, s nem tudott eredményes válaszokat adni a gazdasági válságra. Az egyre inkább szélesedő társadalmi és gazdasági feszültségek a nőket és a fiatalokat érintik leginkább. Ez a szociáldemokraták számára elfogadhatatlan. Nem ilyen Európát akarnak ráhagyni gyermekeikre.
 
„Az Európai Szocialisták Pártja elszántan harcolt az Ifjúsági Garanciáért, amely végre – Andor Lászlónak is köszönhetően – elfogadásra vár” – tette hozzá Gurmai Zita.
 
A jobb oldali többségű Európai Tanács mindössze 6 milliárd eurót irányzott elő az Ifjúsági Garanciára, míg a bankok megmentésére 1600 milliárdot. Ezt az igazságtalan politikát a továbbiakban nem lehet folytatni. Az európai szociáldemokraták továbbra is a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés mellett állnak ki, mert ez mozdíthatja ki Európát a gödörből.
 
Az EP-képviselő elmondta továbbá, hogy az Európai Unió intézményeinek minél inkább törekedniük kell a demokratikusságra, valamint az átláthatóságra, ellenkező esetben teljesen elveszthetik az európai polgárokkal való kapcsolatot.
2013.06.25. 18:34
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás