blindfriendly
rss
Gurmai Zita részt vett a Francia Szocialista Párt nyári egyetemén
„Európában a baloldal az, amelyik a nők helyzetének javítását középpontba állítja, és valamennyi szakpolitikai területen megjeleníti a nemek közötti esélyegyenlőség ügyét” – hangsúlyozta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő szombaton La Rochelle-ben, a Francia Szocialista Párt nyári egyetemén.
 
Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetét vezető politikus szerint a jövő évi európai parlamenti választásokat követően a baloldal feladata, hogy újra a lendületet adjon a bérolló bezárására irányuló erőfeszítéseknek és a nemi alapú diszkrimináció elleni küzdelemnek, valamint megerősítse az esélyegyenlőségi szemlélet érvényesülését.
 
„Az európai progresszív oldal a nők pártján áll” – mondta a EP-képviselő, majd Horn Gyula szavait idézve hozzátette: „Meg kell különböztetni a szavakat és a tetteket.” Gurmai Zita szerint az európai baloldal – a szocialista kormányok által vezetett tagállamokban valamint uniós szinten – már bebizonyította, hogy tud és akar cselekedni a nőkért.
 
Az előadást követően Gurmai Zita – Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke társaságában – fiatal baloldali aktivistákkal találkozott.
 
A La Rochelle-i nyári egyetem a francia szocialisták nagy hagyományokkal rendelkező rendezvénye, amelyen évről évre a francia és nemzetközi baloldal vezető véleményformálói és döntéshozói gyűlnek össze, hogy a közös kihívásokról és azok megoldásairól együtt gondolkodjanak.
 
A nemek közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó panelben Gurmai Zita mellett részt vett Yvette Roudy egykori és Najat Vallaud-Belkacem jelenlegi nőjogi miniszter is.
 
Kapcsolódó képek:
www.flickr.com
Zita Gurmai's La Rochelle Summery University photoset Zita Gurmai's La Rochelle Summery University photoset
2013.08.25. 12:18
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: