blindfriendly
rss
Az esélyegyenlőség terén a legnagyobb a különbség a bal- és jobboldal között
„Néhány nappal ezelőtt, a nemzetközi nőnap jó alkalmat kínált arra, hogy a figyelmet azokra a problémákra irányítsuk, amelyek még ma is megakadályozzák a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesülését Európában. Ezeken a problémákon azonban csak akkor tudunk felülkerekedni, ha az év többi részében is elkötelezetten és határozottan dolgozunk a nők helyzetének javítása érdekében” – mondta dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban. Az EP a vitát követően, a keddi ülésén szavazott az nők és férfiak közötti esélyegyenlőség Európai Unión belüli helyzetét értékelő jelentésről.
 
A szavazást követően Gurmai Zita sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a konzervatív többségű EP végül egyik jelentést sem fogadta el. „A konzervatívok újra egy nők jogait el nem ismerő ideológia mellett tették le voksukat. Ez teljességgel elfogadhatatlan. Itt az ideje, hogy ők is a 21. században kezdjenek élni. A gazdasági válságnak és következményeinek az a tanulsága, hogy növelni kell a nemek közötti egyenlőséget, nem pedig csökkenteni. A mélyen beágyazódott egyenlőtlenségekre - mint a bérolló vagy a nők elleni erőszak – mihamarabb megoldást kell találnunk. Az általunk benyújtott jelentés visszautasításával a konzervatívok rossz üzenetet közvetítettek. – hangsúlyozta az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetét (PES Women) vezető politikus. Gurmai Zita hozzátette, hogy a hibásan kidolgozott megszorító intézkedések csak tovább rontottak a nők helyzetén az Európai Unióban.
 
„Az elbocsátások, fizetéscsökkentések, kormányzati megszorítások miatt nehéz helyzetbe került nők helyzetének javítása kiemelt célkitűzése az európai szocialistáknak. A májusi európai választást követően felálló uniós testületekben a baloldali többség garantálhatja, hogy ezekre a problémákra az őket megillető figyelmet fordítsa az Európai Unió. A nemek közötti egyenlőségnek minden szakpolitikai területen jelen kell lennie!” – mondta Gurmai Zita, kiemelve, hogy a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása és a nők helyzetének javítása az a terület, ahol a legjelentősebb a különbség a progresszív baloldal és a konzervatívok programja között.
2014.03.13. 01:13
Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add az iWiW-hez
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: