EPMSZ GURMAI PORTAL - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA       english   magyar   
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Nyári hírlevél - 2012. augusztus
 
Kedves Olvasó!
 
A héten megkeződik az Európai Parlament őszi ülésszaka, és újból benépesülnek a brüsszeli folyosók. Az alábbi hírlevelemben áttekintést szeretnék adni az elmúlt, nyári hónapok legfontosabb eseményeiről.
 
dr. Gurmai Zita
Európai parlamenti képviselő 
 
Alkotmányos ügyek
 
Éljünk az európai polgári kezdeményezéssel, legyünk aktív uniós polgárok!
Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az ausztriai Hainburgban részt vett a háromoldalú határmenti polgárok fórumán, amelynek témája az aktív polgári szerepvállalás és az Európai Polgári Kezdeményezés (ECI) volt. A rendezvény, amelyet a magyar-osztrák-szlovák határon tartottak, az Európai Parlament bécsi, budapesti, pozsonyi információs irodáinak és a három állam középiskolásainak együttműködésével jött létre.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_2_489
 
A demokrácia alapja az egyenlőség
„Az észak-afrikai és közel-keleti régió demokratizálódásának alapja a nők alkotmányos jogainak biztosítása” - mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az Európai Szocialisták Pártja, az Európai Parlament szocialista-demokrata frakciója, a Global Progressive Forum és az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa által szervezett alkotmányozási szemináriumon. A rendezvény résztvevői a dél-mediterrán térség alkotmányos és demokratikus folyamatainak aktuális kérdéseit vitatták meg.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_2_491
 
Csak a polgárok bevonásával erősíthető meg a bizalom és a demokrácia
„A jelenlegi viharos helyzetben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Európát nemcsak gazdasági, politikai és erkölcsi válság sújtja, hanem a demokrácia is veszélybe került”– mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő Bukarestben, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport és az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (FEPS) közös rendezvényén.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_2_504
  
Előtérben a növekedés – a dán elnökség féléves munkájának mérlege
„Hat hónappal ezelőtt azt mondtam, hatalmas elvárásaink vannak a dán elnökséggel kapcsolatban. Nem csupán azért, mert egy olyan elnökség lépett hivatalba, amelynek élén egy nő áll, de a ambiciózus tervek és az Európa előtt álló óriási kihívások is megalapozták ezt. Hat hónap nagyon rövid idő ahhoz, hogy ezeknek az elvárásoknak eleget lehessen tenni. Azonban olyan események, mint a múlt héten tartott EU-csúcs és annak végkicsengése arra engednek következtetni, hogy politikai úton meg fogunk egyezni minden szükséges kérdésben” – mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő Strasbourgban, a leköszönő dán elnökség értékeléséről rendezett plenáris vitában.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_2_507
 
Valós tartalommal kell felruháznunk a demokráciát
„A demokrácia alapvető értékeink egyike. A mi felelősségünk, hogy megvédjük és gondoskodjunk részvételi és képviseleti jellegének érvényesüléséről” – hangsúlyozta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, a Szocialista Internacionálé kongresszusán, a dél-afrikai Fokvárosban.
 
http://gurmai.hu/index.php?pg=news_1_518
 
Közlekedés és idegenforgalom
 
Magyarországnak saját Duna-stratégiára van szüksége!
„A Duna-stratégia jelentősége mind szimbolikus voltában, mind konkrét, természeti, társadalmi, gazdasági és tudományos vonatkozásaiban messze túlmutat az egyes országok, régiók, települések, intézmények és társadalmi csoportjaik együttműködésének egyszerű összegénél.” - mondta Gurmai Zita, az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának póttagja az MSZP rendezésében megtartott, A Duna szerepe az Európai Unióban című konferencián.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_4_488
 
Mi érdemeltük ki a közlekedésbiztonsági PIN-díjat!
„Magyarország számára hatalmas elismerés, hogy idén mi érdemeltük ki az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) PIN díját” - emelte ki Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság póttagja a díjátadón mondott beszédében.
 
 
A mindenki számára hozzáférhető, gyors segítségen emberéletek múlhatnak
2015-re minden új járműben legyen elektronikus segélyhívó rendszer, amely baleset esetén automatikus jelzést tud küldeni, a jármű pontos pozíciójával. A becslések szerint, a gyors segítségnek köszönhetően, évente 2500 élet lenne megmenthető.
 
   
Nőjogok és esélyegyenlőség
 
A következő lépés Törökországban a nők jogainak megerősítése legyen!
„Elfogadhatatlan, hogy a 21. században, amikor a tudomány és a technológia szédületes mértékű fejlődésének lehetünk szemtanúi, egyes országokban a nők még mindig nem egyenjogú tagjai a társadalomnak. A nők helyzetének javítása és a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása alapvető emberi jog, amely egyértelműen előmozdítja a gazdasági és társadalmi fejlődést” – mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, Isztambulban, a Szocialista Internacionálé Nőszervezte (SIW) konferenciáján tartott előadásában.
 
 
Miért fontos a nők politikai szerepvállalása?
Miért fontos a nők politikai szerepvállalása címmel jelentetett meg könyvet a Kelet-közép-európai Hálózat a Nőkért (CEE Network for Gender Issues) és a Nők a Valódi Esélyegyenlőségért Alapítvány. A könyvben megjelent tanulmányok az Európai Szocialisták Párjta brüsszeli konvenciója keretében rendezett munkaértekezleten elhangzott előadásokat foglalják össze, és arra keresik a választ, hogyan lehetne a nők politikai részvételét fokozni.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_3_508

Bemutatkozott a ciprusi elnökség
Az Európa 2020 stratégiával megcélzott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés csak az esélyegyenlőség érvényesítésével érhető el. A szolidaritásra és a társadalmi érzékenységre a Tanács elnökségének kiemelt figyelmet kell fordítania: a gazdasági válság nem jelenthet hivatkozási alapot ezen alapelvek elhanyagolására – figyelmeztetett Gurmai Zita európai parlamenti képviselő a nőjogi és esélyegyenlőségi bizottság mai ülésén, ahol a hivatalba lépő ciprusi elnökség munkaprogramjáról rendeztek eszmecserét.
 
http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_3_510
 
Vessünk véget a nemi szegregációnak!
„A ’gender-mentes’ szakmák létrehozása kulcsfontosságú, hiszen ennek segítségével sikeresen lehet felvenni a harcot az oktatásban és a munkaerőpiacon is tapasztalható nemi szegregáció ellen. A nemi szerepektől független szakmák megteremtése elengedhetetlen annak érdekében, hogy növeljük a nők – különösen a fiatalabb generációból származók – részvételét a munkaerőpiacon” – mondta Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének (PES Women) elnöke Lisszabonban, a „Gender-mentes szakmák” elnevezésű szemináriumon, amelyet a „Bizottság a szakmai és foglalkoztatási egyenlőségért” és az UMAR nevű feminista civil szervezet rendezett meg.
 
 
A jó kormányzás feltétele a nők arányos részvétele
„A Csendes-óceán térségének országai számottevően előreléptek a millenniumi fejlesztési célok megvalósításában, köztük a nők helyzetének javításában. Ez a fejlődés azonban nem egyenletes: míg az oktatásban látványos sikerekről lehet beszámolni, addig más területeken továbbra is komoly gazdasági és társadalmi kihívásokkal kell szembenézni” – mondta Gurmai Zita európai parlamenti képviselő az EU-AKCS Közös Parlamenti Közgyűlés találkozóját követően.
 
 
Felelősségtudat és szolidaritás
A Szocialista Internacionálé Nőszervezete a dél-afrikai Fokvárosban két napos kongresszust tartott, amelynek középpontjában a nemzetközi szolidaritás témaköre állt. A kongresszuson elfogadott zárónyilatkozat szerint, még sohasem volt ilyen fontos, hogy a nők és progresszív szervezeteik szorosan együttműködjenek egy igazságosabb és egyenlőbb világ megteremtéséért.
 
 
Új vezetőket választott a Szoicialista Internacionálé Nőszervezete
A dél-afrikai Fokvárosban megrendezett kongresszusán új vezetőket választott a Szocialista Internacionálé Nőszervezete, melynek élére egy marokkói - holland politikus tandem került, hangsúlyozva a Nőszervezet nemzetközi elkötelezettségét. A Gurmai Zita által vezetett Európai Szocialista Párt Nőszervezetének megerősödését mutatja, hogy a holland munkáspárti Marije Laffeber személyében európai uniós országból érkezett főtitkára lett a SIW-nek.
 
Hazai események

Speciális "Történelmi Játszóház" a SOFI Iskolában
Ezer szállal kötődöm a XVIII. kerülethez, így hosszabb távú együttműködést szeretnék a méltán országos hírű SOFI iskolával kialakítani. Ennek első állomása volt a június 8-i program. Esélyegyenlőségi politikusként és kétgyermekes édesanyaként nagyon fontosnak tartom azt a nevelőmunkát, amit a SOFI-ban végeznek. Azt a növendékek iránti szeretetet, amit itt tapasztaltam az iskolában, tanítani kellene. Szeretném, ha jövőre ismét együtt lehetnék a SOFI gyerekeivel, pedagógusaival egy ugyanilyen sikeres vetélkedőn, játszóházon. 

http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_5_494

Többéves pénzügyi keret és saját források
Az EU költségvetésének egy erős, beruházásokra alapuló költségvetésnek kell lennie. Nem leszünk képesek kilábalni a válságból és helyreállítani a fenntartható növekedést és a foglalkoztatottságot olyan nagyratörő költségvetés nélkül, amely biztosítja Európának az eszközöket az EU 2020-as stratégiájában lefektetett célok eléréséhez

http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_5_497

Fenntartható fejlődés: létfontosságú cél Magyarország számára is!
Bár az elmúlt húsz évben történtek előrelépések abba az irányba, hogy a világgazdaság működését a fenntartható fejlődés irányába hangolják át, az erőfeszítések növelésére van szükség. Magyarország számára is fontos, hogy komolyan vegye a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó célkitűzéseket. Az Európa 2020 Stratégia ugyanis az Európai Unió szakpolitikáit is a zöld, intelligens és befogadó gazdasági növekedés szolgálatába állítja. Magyarország csak akkor lehet sikeres az Európai Unióban, amennyiben sikeres a fenntartható fejlődésben.

http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_5_499

A generációk közötti összefogás az ország érdeke
Gurmai Zita, európai parlamenti képviselő az „Életet az éveknek” Országos Klubszövetség Hajdu-Bihar megyei szervezete meghívásának tett eleget a nádudvari nyugdíjas napon. Beszédében felhívta a figyelmet a generációk közötti összefogás fontosságára, amelyben a nőknek kulcsszerepük van.

http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_5_514
 
Nemzetközi események
 
Munkát akarok, most!
Június 6-án és 7-én Gurmai Zita európai parlamenti képviselő részt vett a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége által szervezett, az Európai Parlamentben megrendezésre kerülő "I want a job, and I want it now" („Munkát akarok, most”) elnevezésű konferencián, amelyre több mint 200 fiatal jött el a világ minden tájáról. A konferencia célja mindenekelőtt az volt, hogy megvitassák a fiatalok munkanélküliségének égető problémáját, amivel ma Európa szembenéz, és hogy konkrét megoldásokat találjanak, amiket a PES és az Európai Szocialisták és Demokraták Frakciója előterjeszt.

http://www.gurmai.hu/index.php?pg=news_1_495

Növekedésteremtő reformokat és növekedésbarát költségvetési konszolidációt sürgetnek az európai szocialisták
Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) miniszterelnökei és a tagpártok elnökei brüsszeli találkozójukon kiáltványt fogalmaztak meg, amelyben kézzel fogható, progresszív intézkedésekre szólították fel az Európai Unió vezetőit. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az ESZP Nőszervezetének elnöke szerint a demokratikus politikai rendszert áshatja alá, ha a konzervatívok megszorításokra épülő politikáját nem váltja fel a növekedést középpontba állító szemlélet.  
 
 
Demokrácia mint érték a 21. században
„Az Európai Szocialisták Pártjának Elvi Nyilatkozatában a demokrácia, mint érték elsőként szerepel.” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az ECOSY nyári táborát Gurmai Zita, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke 2012. július 13-án horvátországi Umagban. Az ECOSY, az Európai Szocialisták Pártjának Ifjúsági Szervezete. A tábor célja az aktív párbeszéd folytatása a szocialista értékekről, amelyek közül kiemelt figyelmet fordítanak a demokrácia védelmére, amely manapság veszélybe került egyes tagállamokban.
 
 
Blogbejegyzések
 
Elektronikus segélyhívók: a határozott fellépés életeket menthet!
A héten újabb előrelépés történt az autókba építendő ún. ecall elektronikus segélyhívók ügyében: az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi szakbizottsága egy jelentésről tárgyalt, amely kötelezővé tenné ezen eszközök beépítését a járműgyártók számára. 

http://gurmaizita.blogspot.hu/2012/06/elektronikus-segelyhivok-hatarozott.html

A tudomány valóban női téma, de nem kislányoknak való
Az Európai Bizottság Kutatási és Innováció Főigazgatósága június 21-én útnak indította a Nők a Kutatás és Innováció területén elnevezésű kampányát. Ennek oka, hogy „több nőre van szükség, akik tudománnyal kapcsolatos tanulmányokat folytatnak, valamint tudományos területen dolgoznak.”A nők támogatására a tudomány, a kutatás és a technológia területén az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete is különös figyelmet fordít. 

http://gurmaizita.blogspot.hu/2012/07/tudomany-valoban-noi-tema-de-nem.html

Nők és a sport: hatékonyabb fellépésre van szükség
2012. július 3-án - a július 27-én Londonban megrendezésre kerülő olimpiai játékokat megelőzően – Reding és Vassiliou biztosok levelet küldtek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnökeinek, hogy üdvözöljék a tényt, miszerint első alkalommal „vesz részt női versenyző minden egyes sportágban”.

http://gurmaizita.blogspot.hu/2012/07/nok-es-sport-hatekonyabb-fellepesre-van.html

Együtt Európáért - szükségünk van egymásra!
Az európai intézmények augusztus végéig tartó nyári szünete lehetőséget ad a feltöltődés mellett arra is, hogy több időt töltsek a Parlamenten kívüli ügyekkel, így például az Európai Szocialisták Pártja következő kongresszusának előkészítésével. Szeptember végén az ESZP Bukarestben új vezetőséget választ és fontos lépést tesz a 2014-es európai választásokra szánt programjának kialakításában.

http://gurmaizita.blogspot.hu/2012/07/egyutt-europaert-szuksegunk-van-egymasra.html
 
A tisztességes orosz igazságszolgálatásért!
Augusztus 17-én a Pussy Riot három tagját, a 24 éves Maria Alekhinát, a 23 éves Nadezhda Tolokonnikovát és a 29 éves Ekaterina Samucevichet kétéves börtönbüntetésre ítélete egy moszkvai bíróság. Az orosz feminista művészcsoportot huliganizmussal és vallási gyűlölet szításával vádolták, miután egy Putyin-ellenes “punk imát” adtak elő egy moszkvai székesegyházban. Az ítéletet igazságtalannak és politikailag motiváltnak tartom. Az eset ismét megmutatta, hogy Oroszországban nem működik a hatalmi ágak elválasztása: az igazságszolgáltatás a politika és az ortodox egyház játékszere.

http://gurmaizita.blogspot.hu/2012/08/a-tisztesseges-orosz.html
 
Közös célunk a modern és demokratikus Ukrajna
A hét elején egy Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatairól rendezett konferencián vettem részt a Krím félszigeten található Jalta városában. A konferencián ukrán és európai politikusok, szakértők és újságírók vettek részt, hogy a közelgő parlamenti választások fényében áttekintsék az ország aktuális bel- és külpolitikai fejleményeit és kilátásait.

http://gurmaizita.blogspot.hu/2012/08/kozos-celunk-modern-es-demokratikus.html